Vissza a gyermeklétbe – nyári táborok menekült gyerekeknek Ukrajnában és Magyarországon

Vissza a gyermeklétbe – nyári táborok menekült gyerekeknek Ukrajnában és Magyarországon

A gyermekek maradhassanak gyermekek – ez a célkitűzés igaz a körülményektől függetlenül. Akár Ukrajnán belül kényszerültek lakóhelyüket elhagyni, akár teljesen el kellett menekülniük hazájukból, a Segélyszervezet célja, hogy ezen gyerekek életébe felüdülést hozzon, és elfeledtesse velük – ha csak egy-két napra is -, hogy messze vannak attól a helytől, amelyet egykor otthonuknak neveztek, sok esetben…

Novák Katalin meglátogatta a Kijev melletti konténeróvodánkat

Novák Katalin meglátogatta a Kijev melletti konténeróvodánkat

Hivatalos ukrajnai útján az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével felépült óvodába látogatott Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A kijev környéki Zahalci faluban a 2022 tavaszán harci cselekmények következtében megsemmisült az óvoda és súlyosan megrongálódott az iskola. Helyreállításukra az Ökumenikus Segélyszervezet kötelezettséget vállalt. Míg az iskola felújítása még tart, a Segélyszervezet az egykori óvoda helyén már idén tavasszal…

Közösségi védőháló és humanitárius segítség egyben – egy éves az UMTK

Közösségi védőháló és humanitárius segítség egyben – egy éves az UMTK

A tavaly februárban kitörő háború rendkívüli feladat elé állította az Ökumenikus Segélyszervezetet: egyszerre volt szükség a harcok elől hazánkba menekülők és a helyben maradó bajbajutottak támogatására. A Segélyszervezet az első naptól fogva a határ mindkét oldalára koncentrált: mind Ukrajna-szerte, mind Magyarországon kiépítette a hosszú távú, fenntarthatóan működtethető humanitárius segítségnyújtás rendszerét. A hazánkba érkezők ellátásának komplexitása…

Létbiztonság a tartalékok felélése után

Létbiztonság a tartalékok felélése után

Közel másfél éve zajlik a háború Ukrajnában. Milliók hagyták el az országot – a menekülthullám pedig Magyarországot sem kerülte el, sőt! Az elmúlt egy év a hazánkban élő menekültek tízezreit állította nehéz helyzetek sokasága elé, hiszen egy teljesen új környezetben kell helytállniuk úgy, hogy a világban szétszóródott – vagy éppen, hogy otthon maradt – szociális…

Átfogó segélyprogrammal segítjük az élet újraindítását a gátrobbantás miatt elárasztott településeken

Átfogó segélyprogrammal segítjük az élet újraindítását a gátrobbantás miatt elárasztott településeken

Az Ökumenikus Segélyszervezet segélyprogramját a helyszínen, folyamatos tüzérségi támadások alatt is koordináló Szatmári Barnabás, ukrajnai humanitárius programigazgató a helyzetet értékelve elmondta: nagyon fontos pillanatban segítették az árvíz miatt szenvedőket, valamint a helyreállítási munkákat végző szerveket. A most már lassan visszahúzódó víz elárasztott óvóhelyeket, pincéket és szennyezett kutakat hagy maga után, ezért az élet újraindításához nélkülözhetetlen…

„Hiszem, hogy túléljük a nehéz időket”

„Hiszem, hogy túléljük a nehéz időket”

Folyamatos helyszíni jelenléttel és egymást követő segélyakciókkal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet a Nova Kakhovka-i gát felrobbantása miatt víz alá került települések lakosait. Segélyszervezetünk a város felszabadítása óta állandó herszoni jelenlétének köszönhetően azonnal tudott reagálni a fellépő szükségletekre, valamint megkezdte a következő lépések kidolgozását. Az élelmiszerből és higiéniai termékekből álló első segélyszállítmány pár nappal a katasztrófa után…

„Mindent túléltünk eddig, de most elárasztották az otthonainkat”

Folyamatos jelenlét és egymást követő segélyakciók a víz által elöntött Herszon megyében

Folyamatos jelenlét és egymást követő segélyakciók a víz által elöntött Herszon megyében

Az első húsz tonnás segélyszállítmány már célba ért a frontvonalon lévő Herszonba, az ökumenikusok következő segélyakciói pedig már a víz visszahúzódását követő szakaszra is koncentrálnak többek között szivattyúk, generátorok adományozásával Szatmári Barnabás, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai humanitárius programigazgatója és csapata a Nova Kakhovka-i gát felrobbantását követő árvíz által sújtott régióban koordinálja a segélyakciókat, melyek az otthonukból…

A herszoni evakuációt segítő buszokat adott át az Ökumenikus Segélyszervezet

A herszoni evakuációt segítő buszokat adott át az Ökumenikus Segélyszervezet

A Volánbusz  által felajánlott 34 darab, korábban a társaság flottájában szolgált autóbuszt juttatott célba a Segélyszervezet a háborús károkat elszenvedett ukrán régiók támogatásának céljából Ukrajnában. A járműveket Ungváron vette át az ukrán fél. A buszok egy részét rögtön továbbirányították az árvízzel küszködő Herszon megyébe, ahol a Nova Kakhovka-i gátrobbantást követő humanitárius evakuációban vesznek részt. 

A gátrobbantás által érintetteket segíti a Segélyszervezet Herszon megyében

A gátrobbantás által érintetteket segíti a Segélyszervezet Herszon megyében

A kedd hajnalban az ukrajnai Nova Kahovkában történt gátrobbantás által elöntött, illetve veszélybe került településen élőknek nyújt gyorssegítséget az Ökumenikus Segélyszervezet Herszonban.  Első körben 350 háztartás kap segélycsomagot a magyar szervezet helyi partnerétől, többek között Herszon, Tjainka, Olhivka, Ljovo településeken. A katasztrófa, illetve evakuáció által érintett településeken a Segélyszervezet Herszon felszabadítása óta nyújt segítséget, Lehel…