Kétségbeesésből létbiztonságba – Menekültek lakhatását is támogatjuk

Kétségbeesésből létbiztonságba – Menekültek lakhatását is támogatjuk

Bár sokan már három éve élnek Magyarországon, a hazánkban tartózkodó ukrajnai menekültek számára továbbra is az egyik legnagyobb kihívást a lakhatás és a megélhetés biztosítása jelenti. Irina számára azonban ezek a nehézségek az utóbbi időben enyhülni látszanak. Az ukrán menekült hölgy számos társával együtt fél éve az Európai Unió és a Belügyminisztérium által támogatott projektünk…

Húsvéti öröm ukrán óvodásoknak

Húsvéti öröm ukrán óvodásoknak

Húsvéti ünnepséget rendezett ukrán menekült családok óvodás és kisiskolás korú gyermekeinek az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjának Közösségi Terében az Ökumenikus Segélyszervezet. A program során a kicsik lelkesen vettek részt tojáskeresésben és tavaszi kézműveskedésben, míg a szülők decoupage technikával díszítették saját ünnepi tojásaikat. A közös élmények nemcsak a húsvét hangulatát hozták közelebb, hanem erősítették a közösséghez…