Hírek

A gátrobbantás által érintetteket segíti a Segélyszervezet Herszon megyében

A kedd hajnalban az ukrajnai Nova Kahovkában történt gátrobbantás által elöntött, illetve veszélybe került településen élőknek nyújt gyorssegítséget az Ökumenikus Segélyszervezet Herszonban.  Első körben 350 háztartás kap segélycsomagot a magyar szervezet helyi partnerétől, többek között Herszon, Tjainka, Olhivka, Ljovo településeken. A katasztrófa, illetve evakuáció által érintett településeken a Segélyszervezet Herszon felszabadítása óta nyújt segítséget, Lehel László a szervezet vezetője jelenleg is a térségben tartózkodik. A tegnapi napon éppen Mikolajiv településen volt jelen egy újabb 5 tonnás segélyszállítmány átadásán, valamint magas szintű tárgyalásokat végzett a megyei vezetőkkel és a helyi magyar közösség vezetőivel. A megbeszéléseken megerősítették az együttműködés folytatását, melynek szükségességét tovább erősíti a gátrobbantás okozta humanitárius katasztrófa.

A Herszonban kiosztott segélycsomagok elsősegélykészletet, valamint zseblámpát, telefon- és laptoptöltőket, gyertyát, takarót tartalmaznak, ami nagy segítség az érintett, illetve evakuált lakosoknak, hiszen várhatóan nem lesznek közműszolgáltatások (víz, villany, gáz) bizonytalan ideig a térségben. Az Ökumenikus Segélyszervezet az első humanitárius szervezetek egyike volt, amely korábban, Herszon felszabadulását követően humanitárius segélyt vitt a régióba. Az eddigiekben kiosztott generátorok a jelenlegi krízishelyzetben létfontosságú segítséget jelentenek. A következő napokban a Segélyszervezet további generátorokkal támogatja a helyi közösségeket.

Mint ismeretes, az Ökumenikus Segélyszervezet 2022. februárjában az elsők között kezdte meg a segítségnyújtást a háború miatt menekülőknek és nélkülözőknek Ukrajnában és Magyarországon egyaránt. A háború sújtotta országban 25 éves jelenlétre visszatekintő segélyszervezet 2022 február óta több mint 400 ezer embernek nyújtott segítséget Ukrajna 20 régiójában és Magyarországon. A Segélyszervezet eddig több mint 1700 tonna segélyszállítmányt juttatott célba a háborús országban, több mint 250 menekültszállást támogatott, generátorokkal, kályhákkal és tüzelőanyaggal, valamint készpénzes krízistámogatással, de pszichoszociális támogatással is segíteti a bajbajutottakat. 

Kapcsolódó tartalmak