Herszon elárvult árvaháza
A háború szétszakítja a családokat, viharszerűen söpör végig az élet legfontosabb aspektusain, és a legkiszolgáltatottabbakat sújtja a legjobban. Ez alól nem képez kivételt a herszoni árvaház sem, amely ötvenkét gyermeknek és több tucatnyi alkalmazottnak adott otthont. A gyermekotthon lakói közötti köteléket szimbolizáló családfa jelenleg egy jobb múlt emlékeként és egy szebb jövő reményeként szolgál. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Herszonba szállított humanitárius segélyének kedvezményezettjeként az árvaház a gyermekek visszatérésére készül, miután elrejtették őket a dél-ukrajnai kikötővárosból kivonuló orosz csapatok elől.
„Amikor biztosak voltunk abban, hogy elvihetnek minket Oroszországba, összehívtam az otthon dolgozóit, akikkel úgy döntöttünk, hogy a gyerekeket el kell rejteni” – emlékezik vissza Volodimir Szahajdak, a gyermekotthon igazgatója. Az intézmény üresen áll, hideg termei csöndbe burkolództak. Az ember alig hiszi el, hogy a nevelőotthon valaha a biztonság és szeretet mentsvára volt.
Szahajdak úr soha életében nem került annál rémisztőbb helyzetbe, mint amikor először tudatosult benne, hogy a kivonuló orosz csapatok „evakuálás” ürügyén gyermekeket hurcolnak el Herszonból orosz területre. A háború kezdete óta keringenek történetek arról, hogy Ukrajna-szerte embereket deportálnak Oroszországba. Mégis, a vérrokonságban nem álló családért felelős igazgató soha nem gondolta volna, hogy egyszer ez fenyegeti majd a gondjaira bízott gyerekeket.
Sokféle oka lehet annak, hogy az orosz erők fiatalokat rabolnak el. Szahajdak úr nem akarta megvárni azt, hogy kiderüljön, melyik vonatkozna az árvaház gyermekeire. A gyerekek egy részét a személyzet magához vett, másokat nevelőszülőknél helyeztek el, így biztosítva azt, hogy a gyerekeket ne szakítsák ki végérvényesen abból a közegből, amelyet otthonnak hívnak.
A döntés a megszállás utolsó heteiben született meg. Az orosz uralom többi nyolc hónapja sem volt könnyebb.
Ahogy Herszont, az intézményt is elvágták a külvilágtól a háború első napjaiban. Ahogy mások sem, az árvaház sem volt felkészülve egy ilyen sorsfordító eseményre. Élelmiszertartalékok és az ukrán állami szervek anyagi támogatása hiányában magára maradt. Nehezítette a gyermekotthon működését az is, hogy az elburjánzó orosz ellenőrzőpontok és a fokozatosan erősödő elnyomás miatt a személyzet közül sokan be se tudtak jutni az intézménybe. „Voltak időszakok, amikor csak három felnőtt volt itt, engem is beleszámítva” – mondja Szahajdak úr. „De a gyerekek felelősséget vállaltak. Gondoskodtak egymásról, és minden lehetséges módon segítettek, egy szempillantás alatt váltak felnőtté ” – teszi hozzá.
Tartalékok hiányában a nevelőotthon mások könyörületére tudott csak támaszkodni. Szerencsére a megszállás alatt maradt helyiek életben tartották az elárvult intézményt, élelmiszert és más szükséges dolgokat hoztak, hogy a gyerekekről megfelelő módon lehessen gondoskodni, hogy a nevelőotthonban legyen mit enni.
A felszabadulás azonban megköveteli az árát. Az orosz erők elvágták Herszonban az áram-, víz- és fűtésszolgáltatást, és a Dnyipro folyó túlpartjáról egyre több tüzérségi csapást mérnek a városra. A hidegbe és sötétségbe burkolódzott intézmény azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekek idővel visszatérhessenek otthonukba, és semmiből se szenvedjenek hiányt.
Az Ökumenikus Segélyszervezet segítsége is ezt a célt szolgálja egy olyan városban, ahol a legtöbb lakos humanitárius segélyre szorul. Az intézményhez eljuttatott adományok hozzájárulnak a gyerekek és az ott dolgozó személyzet megfelelő ellátásának biztosításához.
„Még mindig jobb, mint a megszállás alatt. Szabadok vagyunk” – állapítja meg a humanitárius segélyt válogató nevelő. A gyermekotthon vezetősége meg van győződve arról, hogy a segélyszervezetek folyamatos támogatásával és az árvaház dolgozóinak kitartó munkájával az intézmény hamarosan viszontlátja a gyerekeket, hogy az ünnepi időszakot újra együtt, családként tölthessék.
