

Kapcsolódó tartalmak


Megnyitja kapuit a zahalci óvoda
Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója használatba adta a Magyarország Segít kormányprogram keretében és a Segélyszervezet koordinálásával megvalósult konténeróvodát az orosz invázió által sokat szenvedett Zahalci településen. Az átmeneti intézmény hatvan gyermeket vár vissza, ami gyorsan és kedvező irányba tereli a kistérség lakóinak az életét. Az óvoda megnyitásának hatása így rendkívüli jelentőséggel bír: a…


Akikről a hírek nem szólnak – Éhezni vagy fagyoskodni?
Míg a világ a Kelet-Ukrajnában újonnan felszabadított területekre figyel, kevés szó esik azokról, akik a háború első napjától nélkülöznek és a helyzetük keveset változott. A Harkiv megyei katonai cselekmények csak ideig-óráig tudják elfedni azokat a nehézségeket, amiket az ott élő emberek immár több, mint fél éve kénytelenek elviselni. Ráadásul a tél közeledtével egyre inkább előtérbe…


Átadtuk az új önkormányzati szolgáltatóközpontot az ukrajnai Synyakban
Az elkészült központ egyszerre bír egészségügyi, önkormányzati-adminisztratív és postai funkcióval, ezáltal egy helyen biztosítja a lehető legmagasabb színvonalú támogatást a háború hatásait megszenvedő helyi közösségeknek. Synyak település és Kijev környéke 2022 tavaszán szabadultak fel az orosz erők visszavonulását követően, a megszállás és a harci cselekmények okozta károk enyhítésére pedig az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország Kormányának támogatásával…


Elnök-igazgatói látogatás ukrajnai irodáinkban és projekthelyszíneken
Kijev, Dnyipro, Krivij Rih – Lehel László elnök-igazgatónk ukrajnai látogatásán a Segélyszervezet projekthelyszínein és irodáiban tájékozódott az ukrajnai humanitárius és fejlesztési munka előrehaladásáról, emellett pedig megbeszéléseket is folytatott ukrajnai választott képviselőkkel és kormányzati tisztviselőkkel is. A Kijevtől északra fekvő Zahalci és Szinyak településeken a magyar állami támogatásból épülő fejlesztések építkezésére is ellátogatott. Előbbi településen a…


Húsvéti öröm ukrán óvodásoknak
Húsvéti ünnepséget rendezett ukrán menekült családok óvodás és kisiskolás korú gyermekeinek az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjának Közösségi Terében az Ökumenikus Segélyszervezet. A program során a kicsik lelkesen vettek részt tojáskeresésben és tavaszi kézműveskedésben, míg a szülők decoupage technikával díszítették saját ünnepi tojásaikat. A közös élmények nemcsak a húsvét hangulatát hozták közelebb, hanem erősítették a közösséghez…


Brikettosztás Kárpátalján
Kárpátalja gazdasági nehézségei nem a háborúval kezdődtek, viszont az infláció elszabadulásánakl és a háborús rendelkezéseknek köszönhetően az élet még nehezebbé vált a hegyek által ölelt ukrajnai régióban. Miután a nyugdíjak vásárlóereje is drasztikusan csökkent, a zord téli hónapok jelentős kihívások elé állítják az idős lakosságot – különösen a fűtés terén. További probléma, hogy az energetikai…


