Sopron

Ukrán-magyar istentisztelet a békéért Sopronban

Ukrán és magyar nyelven tartottak istentiszteletet vasárnap a Soproni Evangélikus Egyházközség gyülekezeti házában a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet soproni Szociális és Fejlesztőközpontja és a Magyar Pünkösdi Egyház soproni gyülekezete szervezésében.

A közös imádságon magyarok és ukrán menekültek egyaránt nagy számban vettek részt. Az istentisztelet elején köszöntőt mondott Demény Anita, az Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztőközpont Sopron vezetője.

 „A háborús konfliktus óta igyekszünk különböző programokat biztosítani az ukrán menekülteknek. Közösségi rendezvényekkel, az integrációs folyamatban, az önfenntartásban és az önellátásban nyújtunk nekik segítséget. Nyelvtanfolyamot is indítottunk, valamint igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a beilleszkedésük minél zökkenőmentesebben valósuljon meg” – tette hozzá Demény Anita.

Az istentisztelet dr. Tóth Károly evangélikus lelkész vezetésével egy közös imádsággal folytatódott.

A megjelentekhez szólt Michael Balko munkácsi lelkész is, aki igehirdetésében elmondta: nagy örömmel érkezett Sopronba. „Hallottam, hogy sok menekült érkezett ebbe a régióba, ezen belül Sopronba. Örömömre szolgált, hogy ma személyesen beszélhetek ezekkel az emberekkel, és elmondhatom nekik, hogy van remény. Szívesen érkeztem ide, imádkoztam értük, és közösen is imádkozunk a békéért Ukrajnában – hangsúlyozta Michael Balko.

Az Ökumenikus Segélyszervezet soproni Szociális- és Fejlesztőközpontjának ukrán menekültekkel végzett munkájáról bővebben itt olvashat.

Kapcsolódó tartalmak