Hírek

Akikről a hírek nem szólnak – Szétszórva, de törve nem

Míg a világ a Kelet-Ukrajnában újonnan felszabadított területekre figyel, kevés szó esik azokról, akik a háború első napjától nélkülöznek és a helyzetük keveset változott. A harci cselekmények a keleti fronton csak ideig-óráig tudják elfedni azokat a nehézségeket, amiket az ott élő emberek immár több, mint fél éve kénytelenek elviselni. Ráadásul a tél közeledtével egyre inkább előtérbe helyeződnek olyan kérdések, mint az ablakok sokszor általános hiánya, vagy a fűtés. Az Ökumenikus Segélyszervezet kiterjedt felmérést végzett a területen, hogy a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb segítséget tudja nyújtani a sokat szenvedett térségnek. Többrészes sorozatunk második epizódjában a kelet-ukrajnai Harkiv és az orosz határ között elterülő Zolocsiv körzetből számol be kollégánk, Kiss Dániel.

Zolocsiv körzet, Harkiv megye, Ukrajna

„Itt már abból élnek az emberek, amit maguk körül találnak. Gombát szednek az erdőben és horgásznak. Feltalálják magukat” – mondja egy önkéntes már a Harkiv városától északra található, ritkásan lakott Zolocsivról.. A térség sokat szenvedett a háború első szakaszában. Keleti részei megszállás alá kerültek, az utolsó orosz katonák egy-két hete hagyták el a környéket. A nehezen járható utak mentén számos lakatlannak tűnő település mellett haladtak el a Segélyszervezet munkatársai, a csöndet csak az autó motorjának zúgása törte meg. Pedig gyakori, hogy egy-egy házban több olyan család húzza meg magát, akik a körzet megszállt részeiről menekültek a viszonylag érintetlen nyugati falvakba. Azt, hogy hol és hány szükséget szenvedő ember él, csak azok a helyi karitatív szervezetek tudják, akik a háború első napjától igyekeznek minden lehető segítséget megadni a nélkülözőknek. 

Zolocsiv körzetben a háború felperzselte a munkalehetőségeket, egy szűk keretből gazdálkodnak az emberek. Ha valaki be is tudja osztani a pénzét úgy, hogy jusson még a bevásárlásra is, annak azzal is számolnia kell, hogy átlagosan négy falura jut egy működő bolt. A vásárláshoz is üzemanyag kell, így nehéz döntések sorával kénytelenek szembesülni az emberek. Mire költsék a pénzüket? Az üzemanyagot utazáshoz, vagy dízelgenerátor működtetéséhez használják fel? A körzet egyes részein se áram-, se gázellátás nincs. Tartogassák a maradékot önmaguk és családjuk ellátására, közben arra várva, hogy lehetőség nyílik valahogy eljutni egy működő boltba? És ott mit vásároljanak? Hogyan készítsék el gáz és villany nélkül?

A helyzetet bonyolítja az is, hogy az emberek a térségben egymástól sokszor távol, elszórtan élnek, a szükségletek pedig házról-házra változnak. Mindeközben a bajbajutottak száma ezrekben mérhető. A humanitárius segítség koordinációját két további fejlemény is nehezíti: az egyik az, hogy a közeljövőben várhatóan belső menekültek százai fognak visszatérni a körzet keleti részén hátrahagyott házaikba azzal a szándékkal, hogy a telet saját otthonaikban vészeljék át. A másik pedig az, hogy több település még mindig rakéta- és tüzérségi támadásoknak van kitéve annak ellenére, hogy a megszálló erők már kivonultak a körzetből. A lakosság az időjárás téliesre fordulásával valószínűleg még nehezebb helyzetbe kerül majd, hiszen ahogy Harkiv megye egészében, úgy Zolocsiv körzetben sem garantált a téli fűtés és áramellátás.

Kapcsolódó tartalmak