

Kapcsolódó tartalmak


Menekülttörténetek: Gyima Mariupolból
Dmitrij Nazarenko (18) az ukrajnai Mariupolból menekült Magyarországra. Áprilisban érkezett, és azóta már munkába is állt, éjszakai műszakban dolgozik egy raktárban. Az Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából átmeneti szálláson, egy szállodában lakik, és szerencsére nincs egyedül: Gyima a barátnőjével, Annával (17) érkezett. Viszont hiányoznak neki a szülei, a korábbi élete, a béke, és ami a legfontosabb: a…


Elnök-igazgatói látogatás ukrajnai irodáinkban és projekthelyszíneken
Kijev, Dnyipro, Krivij Rih – Lehel László elnök-igazgatónk ukrajnai látogatásán a Segélyszervezet projekthelyszínein és irodáiban tájékozódott az ukrajnai humanitárius és fejlesztési munka előrehaladásáról, emellett pedig megbeszéléseket is folytatott ukrajnai választott képviselőkkel és kormányzati tisztviselőkkel is. A Kijevtől északra fekvő Zahalci és Szinyak településeken a magyar állami támogatásból épülő fejlesztések építkezésére is ellátogatott. Előbbi településen a…


A viszontlátás öröme
„Ó, Angyal, ölelj át minket szárnyaiddal, Isten Anyja, áldj meg mindenkit könyörületeddel, Családjainkban legyen szeretet és megbecsülés, Barátainkra mindig elég figyelmet fordítsunk. Adj nekünk tartós egészséget és elégedettséget, Adj nekünk jólétet, békét és boldogságot, Szívünkből tegyél lakóhelyet a jóságnak.” Ezt a verset szavalta Lídia a Rokytne-i közösségi ház zsúfolt, hideg helyiségében. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai…


Reménysugár a borús kilátások közt
Mélyül az ukrajnai humanitárius válság. A kereseti lehetőségek megszűnésével, az országos áramkimaradásokkal és a napról napra nagyobb kiszámíthatatlansággal a rászorulók száma és szükségleteik is párhuzamosan növekednek. A jövő a jelenlegi helyzetben az időhöz hasonlóan borús, hiszen az ukrajnai rászorulók sokszor semmi másban nem bízhatnak, csak a humanitárius segítségnyújtásban. Az energetikai infrastruktúrát ért súlyos támadások a…


Megnyitja kapuit a zahalci óvoda
Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója használatba adta a Magyarország Segít kormányprogram keretében és a Segélyszervezet koordinálásával megvalósult konténeróvodát az orosz invázió által sokat szenvedett Zahalci településen. Az átmeneti intézmény hatvan gyermeket vár vissza, ami gyorsan és kedvező irányba tereli a kistérség lakóinak az életét. Az óvoda megnyitásának hatása így rendkívüli jelentőséggel bír: a…


Új szakaszba lép az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai segélyprogramja
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST ÍRTAK ALÁ A KÖZÖS UKRAJNAI SZEREPVÁLLALÁSRÓL A FINN CHURCH AID ÉS AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET VEZETŐI BUDAPESTEN Beregszász és Lemberg után Kijevben nyitja meg harmadik ukrajnai irodáját az Ökumenikus Segélyszervezet. A központ a magyar segélyszervezet munkája mellett helyet ad az ACT Alliance Ukrajnában szerepet vállaló tagszervezeteinek is. A központhoz elsőként a nagy múltú, oktatási…
