

Kapcsolódó tartalmak


Segítségnyújtásunk első két hónapja
Két hónap telt el az orosz invázió kezdete óta, de a háború máris drámai mértékű szenvedést okozott az ukrán lakosságnak. ENSZ-becslések alapján legalább 24 millió ember szorul sürgős humanitárius segítségre. Az elmúlt nyolc hétben 5,3 millió ember menekült el Ukrajnából, míg 7,7 millió belső menekült Ukrajnában keresett más, otthonánál biztonságosabb átmeneti lakóhelyet magának. A hatalmas…


Óvodát adtunk át Beregszászon
Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettesével és Viktor Mikita Kárpátalja katonai kormányzójával közösen adta át a 35 gyermek ellátására alkalmas, külső és belső felújításon átesett intézményt. A 2016-ban indult beruházás jelentős magyar kormányzati támogatással valósult meg, melyhez a Kulturális és Innovációs Minisztérium Családügyi Támogatási Főosztálya, a Bethlen Alap, illetve több cég…


Elnök-igazgatói látogatás ukrajnai irodáinkban és projekthelyszíneken
Kijev, Dnyipro, Krivij Rih – Lehel László elnök-igazgatónk ukrajnai látogatásán a Segélyszervezet projekthelyszínein és irodáiban tájékozódott az ukrajnai humanitárius és fejlesztési munka előrehaladásáról, emellett pedig megbeszéléseket is folytatott ukrajnai választott képviselőkkel és kormányzati tisztviselőkkel is. A Kijevtől északra fekvő Zahalci és Szinyak településeken a magyar állami támogatásból épülő fejlesztések építkezésére is ellátogatott. Előbbi településen a…


Akikről a hírek nem szólnak – Fogynak a készletek
Míg a világ a Kelet-Ukrajnában újonnan felszabadított területekre figyel, kevés szó esik azokról, akik a háború első napjától nélkülöznek és a helyzetük keveset változott. A Harkiv megyei katonai cselekmények csak ideig-óráig tudják elfedni azokat a nehézségeket, amiket az ott élő emberek immár több, mint fél éve kénytelenek elviselni. Ráadásul a tél közeledtével egyre inkább előtérbe…


Fél év mérlegén: több mint 135.000 ukrajnai menekültnek nyújtott eddig segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet
A háború első napjaiban Ukrajnában és Magyarországon is azonnal megkezdett magyar humanitárius segélyprogram értéke mára a 10 milliárd forinthoz közelít Az Ukrajnában 25 éve jelen lévő Ökumenikus Segélyszervezet a háború kitörésének napján azonnal megkezdte humanitárius segélyprogramját mind Ukrajnában, mind pedig Magyarországon. Miközben a határ mindkét oldalán segítő pontokat állított föl a menekülők tárgyi adományokkal történő…

