Hírek

Segítség az iskolakezdés kihívásaihoz

Magyarországon is megkezdődött a tanév a menekült ukrán gyerekeknek!

A szeptemberben elkezdődött tanév már nyáron napirendi kérdéssé vált a Magyarországra érkezett ukrajnai családok számára. Az azóta megkezdődött új tanév új kihívásokat, új emberi kapcsolatokat, új tapasztalatokat hozott az iskoláskorú menekült gyermekek életébe, a szülőket pedig érthető módon továbbra is féltő aggodalom tölti el az ismeretlen jövő miatt. Míg Ukrajnában a mai napig a háború határozza meg az iskolakezdés körülményeit, Magyarországon békében, de nem kihívások nélkül kezdődik meg az ukrán gyereknek az iskola. Egy részük a magyarországi jelenléti oktatásban tanul tovább, mások pedig online folytatják ukrajnai tanulmányaikat. Előbbieknek külön nehézséget jelent, hogy a megszokottól teljesen eltérő nyelvi környezetben kell tanulniuk szeptembertől.

A Magyarországon menedékre lelt, itteni iskolába beiratkozott ukrajnai gyerekek közül sokan idén kezdték el az első osztályt. Az Ökumenikus Segélyszervezet igyekezett az általa támogatott családok gyermekeinek mindent megadni ahhoz, hogy ne maradjon ki életükből az iskolakezdés meghatározó élménye. A szülők pedig a megfelelő iskola megtalálásában és a beiratkozásban az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten található Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjának (UMTK) szakembereitől kaptak segítséget. Az adminisztratív támogatáson felül tanszercsomagok formájában is segítséget kaptak a családok.

Magánadományozóink és vállalati partnereink támogatásával közel 500 ukrán menekült gyermek iskolakezdését segíthettük Magyarországon. Kiemelkedő volt ezek közül a Pepco támogatása, melyből 300 vadonatúj iskolatáskát, uzsonnásdobozt, kulacsot és tornazsákot szereztünk be; a táskákat ceruzákkal, tollakkal és füzetekkel töltöttük meg. A vállalat emellett a Segélyszervezet rászoruló gyerekeknek szóló nyári Esélytáborát, valamint az olaszliszkai Tanoda programunkat is támogatja. Az online ukrán oktatásba bekapcsolódókat tabletekkel és laptopokkal segítjük a tanév során. A segítség az összefogás erejével, partnerszervezeteinken és intézményhálózatunkon keresztül az ország számos pontjára, Miskolcra, Sopronba, Szendrőbe és Kaposvárra is eljutott.

 Köszönjük minden támogatónknak és partnerünknek, hogy közreműködésükkel esélyt teremthetünk a menekültek között is legkiszolgáltatottabb gyermeknek az iskolakezdéséhez, illetve az új környezetbe történő gyors beilleszkedéshez! 

Kapcsolódó tartalmak