Szabadságban és rakétazáporban élni még mindig jobb, mint félelemben

Szabadságban és rakétazáporban élni még mindig jobb, mint félelemben

Herszon felszabadulása nagy árat követelt: a dél-ukrajnai kikötővárost az orosz megszállók levágták a közművekről, megfosztva a legalapvetőbb szolgáltatásoktól a városban maradt több tízezer lakost. Az áram-, víz- és fűtéshiány okozta mindennapi nehézségeket csak tetézi az, hogy herszoniak ezrei humanitárius segélyekre szorulnak, miközben a várost súlyosbodó tüzérségi csapások érik a Dnyeper megszállás alatt lévő túlpartjáról. Mégis,…

Újabb segélyszállítmányt indított útnak Magyar Levente és Lehel László

Újabb segélyszállítmányt indított útnak Magyar Levente és Lehel László

Két kamion segélyszállítmány érkezett a kárpátaljai Csapra az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével, hogy onnan induljanak további útjukra – pont oda, ahová az ukrán partnereik kérik. Erről beszélt a kamionok átadásánál Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Beregszászon, hozzátéve, hogy sem Ukrajna, sem pedig Kárpátalja nem marad segítség nélkül. Az első kamion áramfejlesztő generátorokkal, a…

„Még így is sokkal jobb minden, mint ami a megszállás alatt volt”

„Még így is sokkal jobb minden, mint ami a megszállás alatt volt”

Az orosz kivonulás után Herszon lakóinak a szabadságukért cserébe újabb nehézségekkel kell szembenézniük. A várost az orosz erők levágták a közművekről, a herszoniak áram- és vízellátás, valamint fűtés nélkül maradtak a hirtelen érkezett télre. Bár sokak a szolgáltatások szinte teljes hiányában is a maradás mellett döntenek, a Herszonban uralkodó körülmények ezreket kényszerít arra, hogy ha…

Sürgősségi segély a felszabadított Herszonba

Sürgősségi segély a felszabadított Herszonba

AZ AZONNAL FOGYASZTHATÓ ÉLELMISZEREKBŐL, IVÓVÍZBŐL ÉS TISZTASÁGI TERMÉKEKBŐL ÁLLÓ  30 TONNÁS SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNY ELÉRTE A FRONTVONALON FEKVŐ VÁROS NÉLKÜLÖZŐIT Az elmúlt hétvégén az Ökumenikus Segélyszervezet az elsők között szállított két kamionnyi, azaz 30 tonna segélyárut a szolgáltatások szinte teljes hiányától szenvedő városba. Herszont az oroszok katonáik visszavonulása után levágták az összes közműhálózatról, fűtés, víz- és áramellátás…