

Kapcsolódó tartalmak


Óvodát adtunk át Beregszászon
Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettesével és Viktor Mikita Kárpátalja katonai kormányzójával közösen adta át a 35 gyermek ellátására alkalmas, külső és belső felújításon átesett intézményt. A 2016-ban indult beruházás jelentős magyar kormányzati támogatással valósult meg, melyhez a Kulturális és Innovációs Minisztérium Családügyi Támogatási Főosztálya, a Bethlen Alap, illetve több cég…


Reménysugár a borús kilátások közt
Mélyül az ukrajnai humanitárius válság. A kereseti lehetőségek megszűnésével, az országos áramkimaradásokkal és a napról napra nagyobb kiszámíthatatlansággal a rászorulók száma és szükségleteik is párhuzamosan növekednek. A jövő a jelenlegi helyzetben az időhöz hasonlóan borús, hiszen az ukrajnai rászorulók sokszor semmi másban nem bízhatnak, csak a humanitárius segítségnyújtásban. Az energetikai infrastruktúrát ért súlyos támadások a…


Új szakaszba lép az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai segélyprogramja
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST ÍRTAK ALÁ A KÖZÖS UKRAJNAI SZEREPVÁLLALÁSRÓL A FINN CHURCH AID ÉS AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET VEZETŐI BUDAPESTEN Beregszász és Lemberg után Kijevben nyitja meg harmadik ukrajnai irodáját az Ökumenikus Segélyszervezet. A központ a magyar segélyszervezet munkája mellett helyet ad az ACT Alliance Ukrajnában szerepet vállaló tagszervezeteinek is. A központhoz elsőként a nagy múltú, oktatási…


Közel félszáz áramfejlesztő került átadásra Herszonban
A Magyarország támogatásaként célba juttatott generátorok kórházakban és a vízellátásban is segítik a túlélést a kritikus helyzetben Az Ökumenikus Segélyszervezet célba juttatta a december 8-án Magyar Levente miniszterhelyettes, Lehel László az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és ukrán állami tisztségviselők jelenlétében a kárpátaljai Csapról útnak indított segélyszállítmányokat. A Külgazdasági- és Külügyminisztérium támogatásából beszerzett 46 áramfejlesztő generátor az…


Tanévkezdés a háború árnyékában
Számos, korábban harcok sújtotta település Ukrajnában immár elég biztonságos ahhoz, hogy a háború elől elmenekült emberek visszatérjenek otthonaikba. Már, ha van hova visszatérni. Sokak azonban továbbra is átmeneti szállásokon, konténerotthonokban, óvóhelyeken élnek, így a gyerekek is ilyen környezetben készültek az iskolakezdésre, amely Ukrajnában meglehetősen vegyesen indult. A háború sújtotta településeken nem csak otthonok, de rengeteg…


Folyamatos jelenlét és egymást követő segélyakciók a víz által elöntött Herszon megyében
Az első húsz tonnás segélyszállítmány már célba ért a frontvonalon lévő Herszonba, az ökumenikusok következő segélyakciói pedig már a víz visszahúzódását követő szakaszra is koncentrálnak többek között szivattyúk, generátorok adományozásával Szatmári Barnabás, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai humanitárius programigazgatója és csapata a Nova Kakhovka-i gát felrobbantását követő árvíz által sújtott régióban koordinálja a segélyakciókat, melyek az otthonukból…
